Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Robin száraz kenyéren élte túl



A kikényszerített konfliktusnál csak az őszinte a szebb. Így van ez valahogy az indiános-körözős feladat alatti pocskondiázás és hűtőből eltünedező étel szülte helyzetekkel is. Míg az indiános feladat rákényszerít a lakókat, hogy beszóljanak egymásnak, addig a kajalopás a létfenntartás ösztönére hat.

Fanni nunija ráncos a szoli miatt

Miután a csapatkapitányok - a rézbőrűek részéről Reni, a sápadtarcúaktól Dani - elkészültek a körözési hirdetménnyel és megbeszélték, melyek azok a főbenjáró bűnök, amiért az adott lakót épp élve-halva elő kell keríteni, kiálltak a többiek elé és szóban el is mondták azokat.

Először Reni sorolja Dani bűneit, megemlítve túlzott nagyképűségét, Zsutól való túlzott függését és nem utolsósorban rendetlenségét is. Ez utóbbinál a napi fürdés kihagyásával is megvádolja, Dani először tagad, majd egy

Sosem vagyok büdös

-re korrigál.

0 Tovább

Fanni és a terhességi teszt



Előfordul az emberrel néha, hogy elfelejti bezárni az autót, elfelejti levinni a szemetet, vagy elfelejti elhozni a gyereket balettről. Az ember néha óvszert is elfelejt húzni.

Maci és Reni előtt szexeltek Dennisék

Nem akarunk társadalmi vitát generálni abból a kérdésből, hogy kinek kell védekeznie a szexuális aktus alatt. Maradjunk annyiban, hogy a párnak közösen.

Fanni és Dennis legutóbbi összeállásukkor nem húztak gumit, inkább a megszakításos módszert alkalmazták.

0 Tovább

Ádám ráhajt Fannira



A Valóvilág7 oldalán Fanni és Ádám képeit választották győztesnek a villa erotikus fotózási versenyén. Fanni olasz tésztát, Ádám pedig töltöttkáposztát fogyasztott a nyereményként kapott romantikus vacsorán a pezsgő mellé.

Zsu bevetette magát az erotikus fotózáson

Koccintással kezdi a nyereményvacsorát a pihiszobában a fotóverseny győztes párosa, Fanni és Ádám. Egyfolytában osztják egymást, mint valami romantikus vígjátékban, ahol a jelenet végére szexbe fullad a kajacsata.

Fanni ki tudja, hányadszor mondja el Ádámnak, mennyire bejön neki, csak a srác belső értékeivel vannak gondjai.

0 Tovább

Vőlegénye is Reni ellen szavazna



A helyzettől elvárható módon reagált Reni erotikus fotózás alatti szereplésére vőlegénye Norbert, aki nem rejtette véka alá véleményét. Azonnal hazaküldené Renit a villából.

Maci és Reni előtt szexeltek Dennisék

A Bors érte utól Reni vőlegényét Norbertet, és kérdezte meg véleményét a napokban lezajlott villabéli erotikus fotózásról. Akkor lettünk volna meglepettek, ha a vőlegény elismerően dicséri leendő arája önmegvalósításra való törekvését.

Ehelyett a papírformát teljesítve nyilatkozott:

"Csalódtam Reniben, el fogok vele beszélgetni, ha kijött. Ezért nem érte meg bemenni a villába!"

0 Tovább

Az új közellenség: Reni



Úgy látszik a Valóvilág7 nézőinek ugyanúgy csípi a szemét a szőke színésznő szereplése a villában, mint a villalakóknak. A nézői szavazatok alapján kimagaslóan, a kiválasztáson pedig döntő többséggel kapta a legtöbb jelet Reni, aki titkon számított az eredményre.

Laci lepattintaná Edinát

Feszült várakozással ülnek a lakók a tévé előtt, mikor Istenes Bence bejelentkezik. Nem túl ütős poénok között bekerülnek a kellékek, és megtudjuk, hogy senki sem használja fel a szuperképességét.

A jelölés előtti bejátszások néha felkorbácsolják a hangulatot, néha hangos kacagást váltanak ki. Edina például aranyosan, fülig pirulva magyarázkodik, miután bejátszották bódult egymásra találásukat Lacival. Fanni is megjegyzi, hogy kövérebbnek tűnik a tévében, mint valójában. A videók elfogynak, kezdődik a kiválasztás.

1 Tovább

​Fanni puncit villantott



Dennis lassan annyiszor varrja le Fannit, hogy számolni sem bírjuk. A mennyiség úgy látszik lassan megszokottá teszi az aktust és így a szégyenérzet is alábbhagy.

Fanni rendesen küzdött azért, hogy leérettségizzen

Remek példa az előbbire az alábbi videó, amiben Fanni ajánlkozik fel a söprűk nagy királyának, Dennisnek. Ez amúgy az eddigi legtöbbet látni engedő "szexvideó" a VV7 szériájában.

Úgy indul, mint bármelyik szoftpornó film: csókolózással. Aztán vágás, majd Dennis az alsónadrágját próbálja leszerencsétlenkedni magáról, itt egy pillanatra feltűnik Fanni borotvált puncija is.

0 Tovább

Laci lepattintaná Edinát



Átrendeződni látszanak az erőviszonyok a villában. Laci és Edina szövetsége azelőtt hullhat szét, mielőtt megerősödött volna.

Fanni rendesen küzdött azért, hogy leérettségizzen

Laci és Zsu egymás mellett alszanak a motelben, és szex helyett inkább fecsegéssel töltik az időt. Laci arról beszél, hogy mennyire elege van már Edina nyafogásából.

Szerinte a lány, amikor részeg, akkor normális igazán, józanul igen nehézkes, hisztis. Zsu persze próbája védeni Edinát, a riportszobában elmondja, hogy félti is Lacitól és nem fogja hagyni, hogy fájdalmat okozzon neki a szépfiú.

0 Tovább

Hirdetés

Facebook