Indul a kampányidőszak, nehéz lesz csapatot verbuválnia mindkét párbajozónak. Zsu szinte mindenkivel rosszban van, Laci is hamarosan eléri ezt a szintet. A csapatválasztás sokaknak csak kényszer, de van, aki dalolva követi vezérét.  

Fanni most sem terhes

Dóri választása nem meglepő, mivel mostanság összemelegedtek, így Zsu mögé áll. Edina nem bír parancsolni az érzéseinek, így Laci kampánycsapatának első tagja lesz.

Dani még mindig magyarázkodik a kendőlevétel miatt, megágyazva döntésének, miszerint Laci mögé fog állni.

 

Fanni elmondja, hogy egyik felet sem kedveli jobban a másiknál, és ha lehetne, semleges maradna. Bejelenti azt is, hogy a választás kényszere miatt, és mert mindkét játékos tett valami megbocsáthatatlant vele szemben, nem fog teljes vállszélességgel kiállni. Végül Zsut választja.

Robin keresztbe font karral hasonlókat fogalmaz meg, mint Fanni az előbb, és döntése is hasonló. Dennis maradt hátra, ő is Laci ekézésével kezdi, majd kifejti, hogy egyáltalán nem bízik Zsuzsában, de mégis őt fogja választani.

Az orientálódás után kis ordibálás kezdődik arról, ki mennyire kétszínű és köpi szembe korábbi önmagát a csapatválasztással.

A két tábor aztán különvonul, hogy megvitassák a kampánystratégiát. Laci és kétfős csapata a hálóba, míg Zsu és négyfős kompániája a nappaliban szövik a párbajmegnyerő terveket. A háromfős társaság valahonnan szerzett egy palack rozét, amit Laci ki is nyit.

Zsu haditerve a nyugodtságra, a higgadtságra és a békére épül majd. Robin szerint a megfigyelésre is nagy hangsúlyt kellene fektetni. Konfliktus gyanánt azt a szitut említik, amikor Zsu annyira kiütötte magát, hogy beszélni alig bírt, míg józanabb társai folyamatosan heccelték.  Laci gyenge pontjának a hazugságot tartják, mint ahogy a másik tábor is így véli ezt Zsuzsáról.

Laci megkapja a gyáva jelzőt, és hogy nem tiszteli a nőket. Zsu gyenge pontja pedig a folyamatos kavarás, erőssége pedig az anyasága, és hogy pajzsként használja ezt. Edina szerint ez igazából gyengeség, mert egy anyának példát kellene mutatnia, nem így viselkedni, mint ahogy ezt Zsu teszi.

Úgy látszik neki fontos csak igazán ez a párbaj, mert míg ő épp azt fejtegeti, hogyan kellene Zsu ellen fordítania Lacinak a nő közeledését, addig Laci pattanásokat nyomkod csodálatosan tetovált bőrén. Nála olyan ez, mint Dennisnél a folyamatos pöcsvakarás. Közben elfogy a bor, Laci pedig bátor lesz, és nem érdekli a vasárnapi párbaj végkimenetele. Arra a jutnak, hogy szoros párbaj lesz, aztán Edina és Laci egymásnak esik.

Összeveszett a villa szerelmespárja

A villáminfókért kövess bennünket a Facebookon is!