Átrendeződni látszanak az erőviszonyok a villában. Laci és Edina szövetsége azelőtt hullhat szét, mielőtt megerősödött volna. 

Fanni rendesen küzdött azért, hogy leérettségizzen

Laci és Zsu egymás mellett alszanak a motelben, és szex helyett inkább fecsegéssel töltik az időt. Laci arról beszél, hogy mennyire elege van már Edina nyafogásából.

Szerinte a lány, amikor részeg, akkor normális igazán, józanul igen nehézkes, hisztis. Zsu persze próbája védeni Edinát, a riportszobában elmondja, hogy félti is Lacitól és nem fogja hagyni, hogy fájdalmat okozzon neki a szépfiú.

 

Egy közös cigarettázásnál ki is használja az alkalmat, hogy elmondja Edinának, miket gondol róla Laci. Edina kicsit erős sminkben és tátott szájjal hallgatja. Dohányzás után a még mindig ágyban fekvő Ádámnak panaszkodik Laciról, hogy miket mond a háta mögött. Az fáj az erdélyi lánynak a legjobban, hogy Laci csak részegen megy oda hozzá. 

Miután jól felhergelte magát, az első adandó alkalommal Lacinak is ront sérelmeivel. Laci hárít, hogy ő kerek-perec megmondta és a nyomaték kedvéért el is ismétli, nekem mint nő nem tetszel, de nem vagyok semmi rossznak az elrontója. Edina ezen igen megbántódik, nem is tud koncetráltan beszélni tovább, eszköznek érzi magát Laci kezében.

Nincs csúnya nő, csak kevés alkohol

– dünnyögi az örök igazságot az orra alá a riportszobában. 

Az Edina-Laci melodráma következő felvonásban Edina úgy dönt, megpróbálja még egyszer megbeszélni a dolgokat a sráccal. Ádám és Robin társaságában, négyesben beszélgetnek a motelban. Edina kissé zavartan vall a legutóbbi Lacival közös éjszakájáról, ám Laci teljesen kikel magából, mikor a lány Dórit említi.

Edina szerint ugyanis Laci csak azért játszadozik vele részegen esténként, mert Dórinál már nincs esélye. Végül megegyeznek, hogy részegen többet nem másznak egymásra.

A srácok lelépnek, Edináék kettesben maradnak, és az első csókjukat idézik fel. Laci kezdené a merengést, de az első mondatát a lány sóhaja félbeszakítja.

Befejezhetném, baszdmeg?

- szakad ki az őszinte kérdés Laciból. Végül elmeséli, hogy élete három legjobb csókjában benne volt Edináé. 

Zsu megszívatta legfőbb támaszát

A villáminfókért kövess bennünket a Facebookon is!