Az IQ-szavazást Edina vesztette el, Dani pedig megnyerte, legalábbis a lakók így szavaztak. Aztán élesben kiderült, mégsem Edina a legostobább a csapatban. 

Dani mégis a média kurvája lett

Okosok és ostobák csapatokat kellett alakítani és kettesével felelni egy kérdésre a nappaliban. Az első páros Dennis és Edina volt, a kérdés pedig: hány ujja van négy lónak. A válasz 32, 4 patája van, mondta Dennis, és 4X4 az 12 - tette hozzá Edina. Aztán megegyeztek abban, hogy 32 a végeredmény. (Egyébként 16.)

 

Lacinak és Daninak azt kellett kitalálnia. Arrabona melyik magyar város ókori római neve. Daninak sikerült. Reni és Zsu csúnyán belebukott a "Jöttem, láttam, győztem" lefordításába, bár a Lét a tét tipp legalább kreatív volt. Robinról és Ádámról pedig kiderült, nem tudnak fejben számolni.

Fanninak és Dórinak pedig tényleg a tenger fenekéről sikerült feljönniük, amihez csak gratulálni lehet.   

Alig fértek a jelek a táblára, bajban van Zsu

A villáminfókért kövess bennünket a Facebookon is!