Már Robinra is féltékény, holott semmi oka rá. És az a legrosszabb, hogy meg van róla győződve: neki mindig igaza van. Dóri nem aludt jól és Zsu sem.

Dennis mindenkit megszívatott

Reggel Robin és Edina együtt falatozott a közös asztalnál, amit Laci nem nézett jó szemmel. - Érdekes módon az nem zavarta, hogy Fanni egyedül malmozott miközben reggelizett. -

 

Nem sokkal később szóvá is tette a lánynak a dolgot, mondván, ő tudja milyen az, amikor egy férfi akar valamit egy nőtől, ő már látott ilyet. Vigyázzon Edina! Meg egyébként is, Robin egy ideje szarik rá, a jövőben is jó lenne, ha ez így maradna. 

Pedig szerencsétlen Robin akkor se vetné rá magát Edinára, ha kényszerítenék rá, hiszen Dórit próbálja verssel, simogatással megfűzni. Ráadásul a kapcsolata Edinával már akkor is megvolt, mikor Lacinak még híré se lehetett hallani a lány közelében. 

A másik érdekesség pedig az volt, hogy reggel az udvaron Dóri és Zsu összefutott, és meg is beszélték, kinek milyen volt az éjszakája. Dóri arról beszélt, olyan feje van mint egy ufónak, Zsu pedig elmondta, rosszul aludt. Másról nem igen esett szó. Remek.

Zsu összeroppant uralkodás után

A villáminfókért kövess bennünket a Facebookon is!