Ádám a búcsúlevelében nem viccelt, nagyjából mindenkit leoltott. Fanni és Zsu kapta a legnagyobbat.

Egynapos orgiát ígért Fanni Dennisnek

Ádám búcsúlevelében lesunyízta Macit, Dóri lelkét sem simogatta, aztán Fannit vette elő. A lábszaga rettenet, írta, majd Dennis következett. Vele egészen kiméletesen bánt el, aztán Robint lelangyizta, majd hozzátette, ülve pisil.

 

Danit már szinte csókolgatta a szavakkal, majd Edina következett, akit verbálisan felmagasztalt. Aztán elővette Zsut, akit álszent, szarkavaró, sunyi, kígyónak nevezett, majd Bro (Laci) jött, akit úgy kímélt, hogy közben azért adott neki is, például egy lila kendőt.

Fanni persze egyből leköcsögözte, nem sokkal később pedig Edina és Zsu nagyon összeveszett azon, amit Ádám írt. Edina szerint minden szó nagyon találó volt Zsura, aki ezen a szokásos módon és stílusban felháborodott. Az egymásnak feszült versenyzőkből a cukibbat Laci próbálta nyugtatni teljesen eredménytelenül.  

A vitának végét végül egy cigaretta okozta.

Zsu iszonyatosan megszívta

A villáminfókért kövess bennünket a Facebookon is!