Dennis és Laci összeveszett, dehát nem is ez a lényeg, hanem: Laci farka kisebb mint Dennisé. Három szóval: van baj vele. 

​Fanni puncit villantott

Laci és Dennis egy jóízűt faszkalapozott, mikor a munkáshét után végre mindenki kajálhatott egy rendeset. A dolog apropóját az adta, hogy Laci állítólag hallotta, amikor Dennis a háta mögött lefaszkalapozta, amivel az volt az igazi baja, hogy nem a szemébe mondta problémáját az egykori kisbarát. Ezen jó hosszan évődtek, óvodásozták, celebezték egymást, plusz ami egy ilyen FÉRFIAS vitatában felbukkanhat, felbukkant.

 

A lényeg persze nem ez, hanem amikor Dennis mindezt elmesélte a szövetségeseinek, Reninek, Fanninak és Dórinak. A szilikonos szerint Laci irigy, azért mond csúnyákat a fiúra, erre Dennis felbátorodott és azt is megosztotta a lányokkal, hogy Lacit az is zavarja, hogy a nemi szervét mutogatja a kameráknak, de szerinte ezzel nincs is semmi baj, hiszen ő legalább használja a Kisdennist vagyis Godzillát, mikor hogy becézi a hírhedt péniszt.

Dóri szerint nincs nagy farka Lacinak, nevetett is, amikor visszaemlékezett az együtt töltött időkre, Fanni viszont azt gondolta, csak Dóri tudja mekkora van neki, amin persze a lány kibukott, hiszen szerinte mindenki láthatta már a fürdőben a municiót. 

Van baj !

- erősítette meg Dennis és már mutatta is a méretet, amellyel Dóri teljes mértékben egyetértett.

Szép dolog a szerelem, csak kár, hogy elmúlik. 

Laci lepattintaná Edinát

A villáminfókért kövess bennünket a Facebookon is!