Nagyon nehezen tudja feldolgozni, hogy ő kapta a legtöbb jelet. Vett egy jó magas lovat, ráült és most onnan szemléli, mi történik bent.  A realitásérzéke teljesen eltűnt, úgy viselkedik, mintha nem is akarná megnyerni a párbajt.

Az új közellenség: Reni

Edina, annnnyira gáz dolgokat mondtál, de téééényleg. Ez a naiv vidéki lány kezd elmenni, Edina, ez a nem állok a boldogságod útjába, könyörgöm, de téééééényleg, meg hogy karácsonykor hazamenni, jézusom, jézusom! 

 

- így fakadt ki Renike, miután megkapta a jeleket, de Ádám beleszólt a monológjába, és figyelmezetette: a karácsonnyal ő jött, ne mást szapuljon érte. Ezt követően Daniék megkérdezték, hogy miért is van a villában, de erre a kérdésre sem sikerült rendesen válaszolnia Renikének. 

A gesztusain végig látni lehetett, hogy - Dennis szavaival élve - mindenkit csicskának tart, ő felsőbbrendű, boruljanak előtte térdre. A nézőket ismét szapulta, például Zsunak odavágta: aki rád szavazott, az olyan ember. Bezzeg, aki majd ráfog, az csakis nagyon okos lehet.

Úgy tűnik, Reni abszolút nem tanult Vikcsu esetéből, a nagyon beképzelt és aggresszív játékosok ritkán nyernek párbajt, jól tette volna, ha megnéz néhány részt az előző évadból, pl. Dorka kiesését.

Mindenesetre sok sikert! 

Zsu megszívatta legfőbb támaszát

A villáminfókért kövess bennünket a Facebookon is!