Végre nem azzal kellett tölteniük a lakóknak a napot, hogy parancsra anyázzák egymást. Éljenek a szórakoztató feladatok!

Full service és puncivillantás a villában 

Dennis és Dani már most összecsapott

 

A zászlólopásból okulva Dani az estére egy Viki-biztos védelmi rendszert fejleszt ki, köveket pakol a fektetett cuccra, és valamiért azt gondolja, hogy ennyi elég. Nem derül ki, mert nem csap le újra a VV6 nindzsája, szóval a zászló gate végleg befejeződött. 

Reggel Fanni és Maci kapcsolatába nyerünk betekintést, olyan az állat neki, mintha a gyermeke lenne, hát ja. Miközben ő kint eteti a malacot és játszik vele, bent Edina és Robin beszélgetnek. Edina egy apróságon kiakadt, aminek az apropóján Robin megkérdi, hogy akkor most már mondja el, mi a fasz baja van vele. Hát az a baja, hogy Dórival jobb fej. Aha, féltékenység, te zöld szemű szörny! Persze Laci pont belép, kínos csönd és megint kezdődik a szokásos Laci-féle szarozás, nagyon uncsi már.

Nézegessen még több animgifet a villából!

A nappaliban a többiek eközben tutira vélik, hogy Robin egy szemét, és hiába hezitált, úgyis Danit várja majd vissza, mert ilyen ez. Kicsivel később már Fanni műszempillájáé a főszerep, dráma van, ugyanis már annyira használt, hogy nem lehet feltenni. Atya ég, most mi lesz? Nagy fájdalmában Fanni rányit az épp dolgát végző Robinra, de itt ezekből úgy látom, sosincs gond, én mondjuk úgy elküldeném az anyjába azt, aki a budin rámnyit, de hát ki vagyok én a villalkókhoz képest, nemigaz?

Dennis szerelmet, Robin színt vallott

Robinra mindenesetre jó hatással van a rányitás, ugyanis előjön a játékos énje és eldugja Fanni smink készletét. Kisvártatva Fanni rátalál és azt hiszi, hogy ő helyezte Dóri kabátjára, majd ámulkodik, mennyire feledékeny. 

"Feledékeny vagyok, mert oxigénhiányosan születtem."

Levél érkezik, hivatalosan is vége a fürkész hétnek. Na, ennek aztán sok értelme volt.

A délután első feladata, hogy a két kampánystáb kitalálja a stratégiát a kampányhoz. Daniékkal kezdünk. Szerintük Dennis egy bohóc, de több idő megy el megint Laci hisztijével, mint a konkrét feladat megoldással, amit úgy tűnik egyedül Robin vesz komolyan, aki elmondja, hogy Dennis egy igazi csapatjátékos, mindig jó hangulatú, aktív, klassz karakter. Edina kontrázik, szerinte ez a játék nem a takarításról és a bohóckodásról szól, senki sem kiváncsi arra, ki, milyen tárkonyos krumplilevest tud főzni. Hát ja.

Óriás meglepetés, hogy a másik csapat legnagyobb fegyvere Dani ellene a kurvaanyázás, amit azóta is minden anyagban láthatunk. És itt akkor el is mondanám, hogy a kurva anyád az egy olyan káromkodás, mint a baszdmeg. Valójában nem arról szól, hogy hellóka, az anyád egy kurva, hanem egyfajta indulat, düh kifejezése, egy szókapcsolat, ami teljesen elhagyta jelentését. Szóval azon pörögni, hogy Dani azt mondta Dennisnek, hogy kurva anyád szerintem egy kicsit már akkor este is túlzás volt, nem hogy így két hónappal később, ugye. A megbeszélés egyetlen igazán értelmes mondata Dennis szájából hangzik el:

"Ehhez értek csak, hogy az embereket boldoggá tegyem."

Természetesen Fanni hozzáfűzi a valódi értékét Dennisnek, nem csak ebben jó ugyanis, hanem kiváló seprűt is tud készíteni. 

Nézegessen még több animgifet a villából!

És végre jönnek a sorfeladatok! Ha szerkesztő lennék én reggeltől estig ilyeneket adnék nekik, meg kvízjátékokat, de biztosan nem véletlen, hogy nem én ülök a stábban. Az első feladat egy öltöztetőverseny, minél több ruhát kell adott időn belül feladniuk a versenyzőkre a csapattársaknak. 

Ezt Daniék már az elején elbasszák, mert pulcsival kezdik fent, ami mögött nem értem a stratégiát, de a végén kiderül, hogy ők is érezték, hogy ez faszság volt.

Edina szúrta Lacit

Fanni a feladat lényegére igen csak ráérzett, meg arra, hogy miért ők nyertek:

"Nyíljon alattam ketté a föld, ha öltözködésben a Dórin kívül jobb valaki nálam."

Nézegessen még több animgifet a villából!

Következő feladat: pingpong labdákat helyeztek különféle tálkákba, amelyekben természetesen mindenféle klassz dolog van, pl. chili, lúdtollak, puding, jég és hasonló ragacsos és fullasztó gusztustalanságok. Fejjel belemerülve kell a szájukkal kiszedni a labdát a srácoknak. Ezt a feladatot is Dennis nyeri, aki a nyelvét használta, szokásához hűen.

A végső összecsapásban pincérként kellett egy békatalppal a lábukon addig töltögetni körönként 3 pohár pezsgőt egy nagy tálba, amíg a tálban található pingpong labdát ki nem "dobta" a sok folyadék. Dani annyira küzdött, hogy még a kezét is elvágta, sőt, csalásra is vetemedett, de semmi sem segített, ezt a számot is Dennis húzta be. Nem mintha számítana, ugye.

Fanni verset írt Dennis farkáról és Szilvi melléről

Alig várjuk a mai részt, állítólag neves pszichológus érkezik, és reméljük jól megmondja majd mindenkinek, hogy mennyire elmebeteg.

A villáminfókért kövess bennünket a Facebookon is!