A tegnapi összefoglaló legfontosabb kérdése az volt, hogy Robin kit választ a két párbajozó közül, de természetesen nem maradt el a szokásos anyázás sem.

Erotikus masszázzal telt VV Dóri és VV Fanni éjszakája

Robin nehéz helyzetbe került

 

Az első bejátszóból kiderül, hogy este a villalakók azt a feladatot kapják, hogy éjjel őrségben vigyázzanak a fürkész zászlóra. Én ebből már levenném, hogy azért kell vigyázni rá, mert tutira jön majd a Repülős Gizi és megpróbálja elvinni, de a sok okos azt gondolja, hogy az alvás sokkal fontosabb mindennél, és inkább a nyolcadik villalakóra, a disznóra bízzák a zászló őrzését, amíg ők édesen alszanak, vagy szexelnek, ki, mivel tölti az éjszakáját, ugye.

Full service és puncivillantás a villában 

És hoppá, lássunk csodát, reggelre eltűnik a zászló. Kérdezik Macit, a disznót, hogy mi történt, de ő sajnos nem mond semmit, Dennis meg is jegyzi okosan:

"Kár, hogy Maci nem tud ugatni."

Nézegessen még több animgifet a villából!

Ja, mert nem kutya, lehet ez a baj. Leültetik a srácokat a kanapéra, hogy megnézzék, mi történt. Hát az történt, hogy VV Viki az előző szériából be nindzsa-kommandózta magát, és vicces bukfencek közepette lenyúlta a zászlót. 

Szóval a zászló eltűnt, büntetés lesz, és mivel Robin rendes gyerek, mint villamester magára vállalja a büntetést. Jön a levél, Robinnak azonnal távoznia kell a villából. Mindenki lefagy, Robin mond egy gyors, korrekt búcsúbeszédet és kimegy az ajtón. Újabb levél érkezik, megkérik a lakókat, hogy pakolják össze Robin cuccát és vigyék ki a raktárba. Pár perc óriáspara és hüledezés után Robin természetesen visszajön, és a lakók mostantól majd megtanulják, hogy fontos a szabályokat betartani és a feladatokat megcsinálni. 

Nézegessen még több animgifet a villából!

Most, hogy minden klafa, jöhet egy kis gyűlöletkeltés: szavazzátok meg, ki a legnagyobb érdekember a villában, gyerekek! Kis fekete pontot kell tenni a név mellé, akit választanak. Három szavazattal Laci nyeri ezt a feladatot, mindenki az Edina iránt érzett valós, vagy nem valós szerelme okán teszi rá a cuccost, ő pedig kikéri magának, mert ő aztán a legőszintébb és nem smúzol senkivel. Nagyon romantikusan megjegyzi a végén, hogy ha az érdekember jelzővel Edina együtt jár, akkor büszkén viseli ezt a címet. Egyemmeg. Egyébként Lacinak akkora pattanás van a halántékán, hogy lassan új lakót üdvözölhetünk benne. 

A következő jelenetben összefoglalót látunk Dennis kihívásáról, majd az utána következő perceket. Edina tökre beszélgetne Danival a helyzetről, de Laci szinte elrabolja, beviszi a nyugiba és elmondja, azt érzi, Dennis jön vissza. Dani kint cigizik és vasárnap óta tudta, hogy ő lesz a kihívott. 

VV Dennis Danit hívta ki párbajra

Ahogy az lenni szokott, a két párbajozó mögé be kell állni a lakóknak, de most egy támogató cédulát kell adniuk azoknak, akiktől szeretnék a támogatást, amit - amennyiben valóban támogatni szeretnék őket - vissza kell adjanak nekik. Dennis egy mini szerelmi vallomással adja oda Fanninak a céduláját:

"Olyan mély érzések vannak bennem irántad, ami ha nem is itt, de a kinti életben ki tud majd bontakozni."

De természetesen a nagy para Robin, aki Dennistől és Danitól is megkapja a kis céduláját, az este kérdése, hogy ki mögé áll be. 

Dobpergés: Robin Danit választja, a játék egészét nézve dönt és hiába a pár hete tartó jó viszony Dennisszel, Danival a legelejétől nagyon jól megvannak. Így tehát Dennist Fanni és Dóri, Danit pedig Edina, Laci és Robin támogatja a felkészülésben és a vasárnapi "csatán".

Edina szúrta Lacit

A villáminfókért kövess bennünket a Facebookon is!