A villa sűrű szexuális életet élő párosa megint egymásnak feszült és ez az összeveszés komolyabbnak látszik, mint eddig bármelyik. Közben pedig elindult a felkészülés a párbajra, ami elég érdekesen alakul.

Történelmi párbaj jön a VV-ben

Szerelmi dráma és dalszöveg-kihívások

 

Egy klasszikus beszélgetéssel indul az öfi, korábbi VV-seket rangsorol Dennis, Robin és Fanni, és amikor az egész átcsap egy 'ki volt a jobb nő' tematikába, Fanni megállapítja, hogy Dennisnek mindegy, csak lyuk legyen rajta. A két fiú azt mondja, hogy a nők sem különbek a férfiaknál, és hirtelen már a Maroon 5 énekese, Adam Levine a téma, aki Fanninak tetszik. Denniséknek a videóklipből a csajok jönnek be, amiből Fanni azt a következtetést vonja le, hogy akkor őt Dennis egy legalja csicskának nézi. Nem egészen értjük, hogy jutott el ide a szűzpöcök, de mindegy is. 

Dennis kudarcot vallott az ágyban

Elindul egy veszekedés köztük, ami aztán a fürdőben folytatódik, ahol Fanni elmondja Dennisnek, hogy ez a tisztelet maximális hiánya, mármint az, hogy az ember a szerelmének azt ecseteli, hogy melyik nő jön be neki egy videóklipből. Érdekes, mintha a sztori úgy indult volna, hogy Fanni azt taglalta, hogy neki Adam Levine mennyire bejön, de ezek szerint a tisztelet csak a nőknek jár ki ezen a területen, a férfiaknak nem. Dennis mindenesetre a tisztelet szót hallva felhozza, mennyire tiszteli őt Fanni, egy hete például jó bő nyállal leköpte a hálóban. Fanni belátja, hogy az nem volt szép, de őt akkor is tisztelje meg Dennis azzal, hogy nem beszél arról, kit kúrna meg szívesen. Dennis végül közli, hogy legyen szíves és költözzön át Dórihoz az ágyára. 

Reggel Robin és Dennis így indítják a napot a fürdőben egy állat slágerre, amiből azt a téves következtetést vontuk le, hogy jó kis nap lesz, de ne szaladjunk előre.

Nézegessen még több animgifet a villából!

Dóri a villamester, ki is osztja a feladatokat, amin Laci akad ki a legjobban, szerinte Dóri azoknak kevesebb munkát ad, akikkel jobb viszonyban van. Egyébként egy szaros asztal letakarítás miatt áll bele Laci Dóriba, iszonyat idegesítő már ez a srác, maga a tömény depresszió. 

Dóri gondolkozik: lefejeljem vagy csak simán lecsicskázzam?

Dóri Dennisnek kezd el kint puffogni a Laci-Edina párosról, Dennis pedig alig várja, hogy kicsit Fanniról puffogjon cserébe. Olyan jól sikerül a Fannis puffogás, hogy mindkét versenyzőből csak úgy ömlik a szar Fannival kapcsolatosan, kiderül, hogy nem tartják egyenesnek, sőt, mindketten azt gondolják, hogy csak kihasznája Dennist. Közben Fanni a nyugiban ingázik, Dóri fél is attól, hogy majd kiingázza, hogy nem bízhat meg benne és akkor onnantól kezdve utálja majd őt, mert nála ez ilyen. 

Beauty shot.

Tovább mélyül Dennis és Robin között a barátság, hiszen most éppen azt látjuk, hogy Robin lett a (se)villai borbély és ezerrel nyírja Dennis arcszőrzetét a füriben. Minden nagyon király, jól nyír a srác, de azért nézegetik ezerrel Dóri kistükrében az eredményt, jól áll-e, elég-e, amit vágott, nem vágott-e bele néhol, ilyenek. És ekkor megtörténik a dráma: a tükör egy ügyetlen mozdulat miatt a földre hull és számtalan darabra törik össze. Szerencsétlenségükre éppen Dóri előtt, aki azonnal kikel magából. A két srác totál beszarik Dóri lamentálásától, aztán pedig azon röhögnek, hogy hogy beszartak Dóri lamentálásától. Végülis már együtt röhögnek hárman a konyhában, amikor kiderül, hogy a tükör eltörése annyi év szerencsétlenséget hoz, ahány darabra törik. Hát ez aztán para.

Nézegessen feszes és olajos testeket!

Feladat jön, a két párbajozónak és csapataiknak ki kell találniuk a kampánystratégiát. Ez az a cucc, amikor egy táblán össze kell írni az ellenfél pozitív és negatív tulajdonságait, meg azt, hogy akkor mi lesz a taktika. A Valóvilágok történetének legizgalmasabb feladata ez. Nem. Nem az. Először is, Laciból gyakorlatilag nem lehet kihúzni semmit, ő nem akar és nem is tud rosszat mondani Edinára, hiába kérdezik a lányok, hogy vissza akar-e jönni, meg nyerni akar-e, nem hajlandó aktívan részt venni a feladatban, de azért nagy nehezen kitöltik a megfelelő részeket a táblán. 

Robin próbálja felfogni a taktikák, ami csupán ennyi: szeretem. 

Edina és Robin pedig a feladat helyett egymás anyázásába fognak. Az van ugyanis, hogy az Edina mond egy jó tulajdonságot Laciról, ami Robin szerint nem igaz, illetve Robin mond egy rosszat, ami Edina szerint nem igaz. Minden egyes összeszólalkozás végülis arra fut ki, hogy Robin egy köcsög, hogy nem rakta a dupla jelét Fannira, aki egész jól beleáll a veszekedésbe, most, hogy jó sok hét rejtőzködés után végre feltámadt hamvaiból. Nagy nehezen azért Edina táblácskája is elkészül, de nem ez volt villalétük legjobb feladata.

Nézegessen még több animgifet a villából!

És akkor a végére jöjjön egy kis szórakozás. Megérkeznek az úgynevezett producerek a villába. Hoztak egy-egy zenei alapot és kitalálták már a dallamot is, meg minden, most akkor az van, hogy ismertetik a játékosokkal az ő részeiket, és mindenkinek meg kell írni a szöveget hozzá. Nem gondoltuk volna, de úgy néz ki, ez a lakók életében az egyik legnagyobb kihívás. 

Kiderült Dennis titka: van egy gyereke

A villáminfókért kövess bennünket a Facebookon is!