Nagyon cuki jelenetet láthattunk a tegnapi összefoglalóban. A csapatválasztás utáni reggelen Fanni és Dennis házimunka közben beszélték meg a kettejük közti viszonyt. Dennis megdöbbent, Fanni sírva fakadt. 

Szexuális túlfűtöttsége miatt lett ellenség Vikcsu

A szárítóból frissen kivett törölközőhajtogatással indult a nagy beszélgetés a villa legaktívabb kúrópajtásai között.

Először csak a hajtogatási technikát beszélték át, de Fanninak egyből furcsa lett a házimunkára kész Dennis jelenléte és feltette a nagy kérdést:

-Mi a baj?

-Nem vagy magaddal tisztában, nem vagy határozott és nem mész oda őszintén, valakivel valami bajod van.

– vágott bele a közepébe a mindig sapkát hordó Dennis.

 
 

Aztán kiderült, hogy Ádámra gondol, mert látja a srác szemében, hogy nem tisztázták még le a dolgot kettejük között, és ez zavarja Dennist. Fanni persze hárít, hogy ő nem tud parancsolni az érzéseinek. „Én nem akarom ide-oda cikázz, nem vagyok játékszer!” – válaszolta az érzelmes Dennis. Fanni kimondja, amit hallani akart a srác: „Én nem szeretnék semmit sem az Ádámtól!”.

Megtudtuk azt is, hogy Dennisnek Fannin kívül más nem is tetszik a villából, Dóriban inkább a testvérét, mintsem egy esti kalandot lát. Szó esett a kettejük közti három lépés távolságról, ami Dennis szerint azért van, mert ha hozzáér Fannihoz, ő egyből felizgul.

Dennis megint megkapta Fanni pöckét

A lány zavarba jön, és némi körítés után elmondta, hogy ő igazából ezalatt a három hét alatt nem adta ki még magát, és Ádámmal  inkább mégis kivárna. Dennisnek ez nem tetszik, arra kérte a lányt, hogy inkább mondja ezt el neki, mert nem akarja magát ország-világ előtt leégetni. Fanni úgy gondolja az a legjobb, ha elhatározza: nem fog többet szexuális kapcsolatot létesíteni a villában. 

Dennis arcáról minden gondolat leolvasható, aki nem tud eligazodni Fannin. Végül kiböki a lány, hogy titkon mégis rosszul esik neki, ha azt mondja neki valaki: csak szexre kellesz. Majd sírva panaszkodik a riportszobában arról, hogy nem szeretné elveszteni Dennist.

Ki érti ezt?!

Edina nem tudja, hogyan kell maszturbálni

A villáminfókért kövess bennünket a Facebookon is!