Sajnos a káromkodásokat nélkülöző időszak nem tartott sokáig, viszont új feladatot kaptak a villalakók: megalapították saját újságaikat és azonnal nekiláttak a munkának, miközben természetesen nem felejtettek el veszekedni sem egymással.

Nézegessen feszes és olajos testeket!

 

Mivel a Valóvilág játkosainak nagy százaléka a médiában szeretne elhelyezkedni (lol), ezért tegnap megtanulták, hogyan kell káromkodás nélkül beszélni (lol 2.), ma pedig azt a feladatot kapták, hogy hozzák létre a saját újságaikat. Mit újságaikat! Bulvárlapjaikat! Dennisék újsága a Dendórfan nevet kapja, a lap pedig Fanni szerint nyers, odamondó és őszinte hangon fog megszólalni. Igen, sejtjük, mire gondolhat. Indul a pletykagyártás, Fanniéknál szövegcentrikusan, Edináék lapjában pedig képekkel megspékelve, ez a beállítás például az "így szedett fel Dóri 10 kilót" című cikkhez készül éppen:

Nézegessen még több animgifet a villából!

A nappaliban mutatják be az első lapszámokat egymásnak, először Dennisék olvassák fel a jobbnál jobb cikkeket, amelyek fogadtatása, hát, hogy is mondjuk, nem épp a legjobb, Edina például kifejezetten kellemetlenül érzi magát, a fiúk meg unatkoznak, de a lényeg, hogy a Dendórfan bulvárlap dolgozói remekül szórakoznak a saját cikkeiken. 

Kiderült Dennis titka: van egy gyereke

És akkor halljuk Edináék lapjának tartalmát, amely a Frászkarika nevet kapta végül. Robin adja elő az írásokat, megtudhatjuk, hogy a nap lúzere Fanni a múltkori köpködés miatt, bemutatják a Dóriról készült paparazzi fotókat, akinek hirtelen elszállt a humorérzéke, mert tagadni kezdi, hogy valaha kaja lett volna a szekrényében, illetve az alábbi mondat hagyja el a száját:

"Még egyszer ne merjetek benyúlni a szekrényembe a póthajamhoz, jó?"

Na igen, a póthaj az fontos, jobb, ha mindenki tudja! A következő cikk Fanniról szól, hogy nem is szép smink nélkül, meg lábszaga van, igazán értékes újságírás ez, közel a Pulitzer-díj! Fanni természetesen sírni kezd, Dennis pedig vigasztalja, de csak kicsúszik a száján egy mondat, aminek nem kellene és indul a veszekedés, amelyben Dennis a következőt találja mondani:

"Szexmániás vagyok! Ha nem kapok szexet, egy idő után nem fogsz érdekelni!"

Ezt nagyon nem kellett volna, mert Fanninak ez volt az érzékeny pontja Dennisszel kapcsolatban, ott is hagyja azzal a felkiáltással, hogy most itt mindennek vége és menjen a picsába. Robin érkezik Dennishez, hogy mi újság, aki elmondja, hogy hát ő arról igazán nem tehet, hogy napi ötször baszna, és nem tud mit kezdeni a szituációval, meg elege van a hisztiből is. Mély egyetértés születik arról, hogy a nők furák, míg a nők a hálóban, nevezetesen Fanni és Dóri a férfiakat szapulják, különösképpen Dennist, aki egy szemét.

És már itt is a reggel, amikor is meglepő módon Dennis és Fanni arról beszélnek, hogy hiányoznak egymásnak. Ettől függetlenül persze Fanni megint beindítja a Dennis elleni panaszkodás lemezt, és amíg ők veszekednek, Edináék kibeszélik őket, szerintük Fanni unatkozik és ezért balhézgat. Gyönyörű reggeli életkép egyébként, Fannika takarít, énekelget és oda- odaszól Dennisnek, aki meg visszaszólogat, néha egy-egy tetszel, néha meg egy-egy paraszt vagy hangzik el.

Nézegessen még több animgifet a villából!

A helyes kis évődés hirtelen durva vitába torkollik, Fanni nem bírja elviselni, hogy csak szexre kell Dennisnek, bemegy a szobába, majd visszajön, mint akinek eszbe jutott valami jó, és már mondja is, hogy ő még reggelit is csinált Dennisnek, meg loholt utána, mint egy pincsi, mire Dennis rámutat a lényegre:

"Miért csináltál reggelit? Mert leköptél."

Touché! A nevetős-kiabálós évődés kicsit kezd unalmas lenni, és szerencsére a fürdőben végre kibékülnek, megölelik egymást, jöhet a következő feladat, ami az időjárás-jelentés, a villaviszonyok alapján.

Benkő szerint Dennis csak kamuszexel

Fanni egy csodálatos matyóhímzéses szép napottal indít és azoknak jósol jó időt, akiket szeret, a többiekre ború vár, Lacira például felhő, vagyis kiválasztási jelek. 

Dóri Edinára napsütést, Lacira felhőt jósol, de beszéljen inkább az animgif helyettünk:

Nézegessen még több animgifet a villából!

Dennis a köpködős lányoknak villámokat jósol és kis bábokat használ róluk a szemléltetéshez, amikkel aztán Meteorid Edina is megmutatja saját időjárás-vízióját, amelyben szerinte Dennis napsütést kap, de a Szörnyella Defrásza miatt kapja a villámokat ezerrel. Jelentésével sikerül mindenkit megsértenie, még Lacit is, bár, ha jobban belegondolunk, általában ő sértődik meg Edinán a legkönnyebben.

Nézegessen még több animgifet a villából! 

Az összefoglaló végén még Edina szomorkodását mutatják, hiányzik neki Dani, nincs elég önbizalma. Laci igyekszik nyugtatni, most meglepően kedvesen, és arra hívja fel a figyelmét, hogy ez a játéknak már egy olyan szakasza, ahol nem futamodhat meg, és igaza van, elég közel van már a döntő.

Full service és puncivillantás a villában 

A villáminfókért kövess bennünket a Facebookon is!